Új, apró tetoválást látni a csuklóján. A négy kicsi betű nem kérkedik, nem hivalkodik, szinte elbújik Király Linda kezén. Az énekesnő arról beszélt, miért is olyan fontos most neki ez a bőrébe vésett szó: LOVE.

- Lehengerlő vagy. Pedig azt gondolnám, hogy az énekesnők csak a színpadon brillíroznak.

- Muszáj volt ezt is megtanulnom, hiszen magam tárgyalok a lemezkiadó cégek vezetőivel is, hol itthon, hol Londonban, hol New Yorkban. Nemcsak a hangomnak kell meggyőzőnek lennie, hanem a fellépésemnek is.

- Miről tárgyalsz kint?

- Például az új lemezemről a világ egy legnagyobb kiadójával, az Universallal. Két és fél éve írtuk alá a szerződést, amire nagyon büszke vagyok: a legnagyobb sztárok is itt dolgoznak. Bekerültem abba a közegbe, amiről addig csak álmodoztam.

- Tudom, mindig a szüleiddel jönnek, de azért valljuk be: a te családi háttereddel csak könnyebb ezen a pályán érvényesülni...

- Miért, szerinted az édesapám énekel helyettem? Az anyukám jár napi négy óra edzésre, hogy jó formában legyen? Viktor tárgyal, Ben pedig írja a lemezemre a dalokat? Ugye milyen abszurd így az egész?

- De az is abszurdnak tűnik, hogy mondjuk azzal állj a szüleid elé: te márpedig nem énekesnő leszel, hanem programozó matematikus. Autószerelő. Tanár. És folytathatnánk.

- Képzeld, a szüleim mindent szerettek volna, csak azt nem, hogy énekesnő legyek. Ők aztán tudták, milyen erőszakos ez a pálya, milyen nehéz itt érvényesülni, és mennyi bántást kap az ember úton-útfélen. Ők inkább arra vágytak, hogy orvos legyek, vagy ügyvéd, de aztán látniuk kellett: velem nem boldogulnak. Tizenhat évesen jöttünk haza Magyarországra, felénekeltem Presser Gábor csodaszép dalát, a Szerelem utolsó vériget, és egy csapásra ismert lettem. Ez akkoriban túl nagy sokk volt. Még szerencse, hogy abban az időben az apukám még fogta a kezem, és segített boldogulni.

olvasd tovább a Maxima újságban