Széli kÁroly Doki

Király Linda klub hírei

2003-as interjú Király Lindával

Sztár lehet a „királylányból”…

Gurbán György | 2003. december 17

Édesanyja énekesnő volt a Cini és a tinikben, édesapja pedig a debreceni Color zenekarban dobolt. Így aztán akár természetesnek is tarthatnánk, hogy leányuk, Király Linda, zenei pályára adta a fejét. Pedig a dolog nem volt ilyen egyértelmű, és egyszerű annak ellenére sem, hogy a húszéves lány ma vitathatatlanul a magyar popszakma legnagyobb tehetsége. Minden együtt van ahhoz, hogy igazi sztár lehessen a „királylányból”…

– Számomra az volt, a szüleim számára azonban korántsem. Apukám azt mondta, annak tudna utoljára örülni, ha zenész lennék.

– Orvos, jogász, bármi…mindennek jobban örült volna „szegény”, de hiába. Gyerekkoromban nem voltam se karcsú, se szép, egyáltalán nem voltam semmilyen, így az éneklés volt az egyetlen, amiben kifejezhettem magam, ami mögé „elbújhattam”. Nagyon fontos volt nekem már akkor is, hogy énekelhessek.

– Azzal, hogy tizenegy évesen sikerült bejutnom egy olyan zenei iskolába, ahová hatszáz jelentkezőből választottak ki kettőt. Én voltam az egyik, ekkor hitte el ő, hogy tényleg lehet keresnivalóm. Ez az iskola nekem való hely volt, mert hasonló érdeklődésű gyerekek közé kerültem, mindenki zenész, színész vagy táncos volt. Remek hangulata volt a sulinak, a szünetekben mindenki táncolt, énekelt, vagy rappelt. Én klasszikus szakra jártam, de volt ott egy gospel kórus is, amiben énekeltem. Talán ezért tetszik nekem azóta is sokféle zenei stílus.

– Igen, mert anyukám beteg lett és ez volt az egyetlen kívánsága. Szerencsére ma már jól van, de nem csak miatta érte meg a Magyarországra jönni. Hanem miattam is.

– Még tizenhét éves sem voltál ekkor. Nem volt ebben valami félelmetes?

– Dehogynem. Hirtelen minden bizonytalanná vált, úgy éreztem, minden kicsúszik a kezemből, mert nem ismertem itt senki és semmit, sőt abban sem lehettem biztos, hogy folytathatom az éneklést.

– Olyannyira nem, hogy az első magyarországi iskolámban, a „konziban” be akarták nekem bizonyítani, hogy tehetségtelen vagyok. Én voltam az „amerikás” lány, akit protekcióval „benyomtak” ide, de soha nem lesz énekesnő. Kemény időszak volt ez, ekkor tanultam meg igazán, mi a különbség Amerika és Magyarország között.

– Amerikában az a jó, hogy ott komolyan segítik és támogatják a tehetséges embereket, Magyarországon pedig gyakran a „fúrás-faragás” megy. De azt is megtanultam ám, hogy ami hátrány, az előny is, mert az amerikai világ sokszor álságos, képmutató, őszinte érzelmek nélküli, itt viszont létezik minden érzelem. Ha utálnak, nagyon utálnak, ha szeretnek, nagyon szeretnek, az emberek kimutatják amit gondolnak. És ez nagyon jó, ezt tetszett meg nekem először Magyarországban, mert én is ilyen vagyok. Magyar.

– …mert otthagytam a sulit, és elmentem Komlóssy Erzsébethez, az Operaház művészéhez tanulni. Nála kezdett sínre kerülni minden, és találkoztam Presser Gáborral, ugyanis felhívták a figyelmét rám. Jópofa volt, mert amikor meghallgatott, kiderült, hogy egyszer már találkoztunk. Ő ugyanis Amerikában meglátogatta a szüleimet, ám akkor olyan kicsi voltam, hogy még beszélni sem tudtam, nemhogy énekelni. − Hát te vagy az? − csodálkozott rám, de azt hiszem, nem ezért kaptam tőle az a csodálatos dalt a Szerelem, utolsó vérig című filmben.

– Magamtól nem mertem volna jelentkezni Christine szerepére, mert nagyon régen nem énekeltem már ilyen stílusban, de annyian biztattak, hogy úgy döntöttem, belevágok. Sikerült, és a szüleim csak ámultak rajtam, mert úgy ugráltam otthon, mint egy kis

„hülyegyerek”, mikor megtudtam az eredményt. Nem volt könnyű dolgom a szereppel, mert nagyon komolyan kellett logopédushoz járnom, hogy még véletlenül se legyen akcentusom. Sokan óvtak ettől a kalandtól, de ok nélkül, mert mindenki nagyon kedves és segítőkész velem. Jól érzem ott is magam.

– Hogy mást ne mondjak, nyolc gyönyörű dalt kaptam Presser Gábortól. Most ez a legfontosabb dolog az életemben. Februárban, a huszonegyedik születésnapomon lesz a lemez bemutató koncertje Budapesten. Erre készülök nagyon, miközben jó néhány előadásom lesz ebben a hónapban az Operaház fantomjában.

– Mindenképpen szeretnék egy turnét, Debrecenbe pedig különösképpen el akarom hozni a dalokat az apukám miatt is, mert ő itt született. Így tervezgettem, amikor jött a hír, hogy én énekelhetek a Főnix Csarnokban december 27-én, a Kool and Gang és az Earth Wind &Fire előtt. Hát nem óriási? Néhány évvel ezelőtt még abban sem reménykedhettem, hogy ezt a várost is meglátom...

– Még a télen utazom Amerikába, hogy befejezzem az „ottani” első lemezem munkálatait. Szóval pörög-forog velem az élet.

– Szabadidő? Mi ez a furcsa kifejezés? Na jó, persze tudom, mit jelent a fogalom, de nincs időm rá. Annyi baj legyen. Bőven ráérek én még ráérni…

Címkék: 2003 interjú király linda énekesnő

Kapcsolódó hírek:

Blikk interjú Lindával

a 2003-as bemutató nagylemezről

Király Linda őszintén

Így hozza magát topformába Király Linda

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: